Alapeljárás I-fok, jegyzőkönyv 2005-08-31

Holló Vilmos Ferenc
Ügyszám: 6.B.1164/2004

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság.

Tisztelt Dr. Pongrácz Zsolt bíró úr!

Beadvány

Tisztelt Bíróság, bíró úr, beadványomban, a 2005. augusztus hó 31. napján megtartott folytatólagos tárgyaláson elhangzott, és 6.B.1164/2004/25. szám alatt jegyzőkönyvbe vett vallomásom, a megjelent tanúk vallomásaival, és a tárgyalás folyamán történtekkel kapcsolatos észrevételeimet, pontosításaimat és kifogásaimat szeretném kinyilvánítani.

Füzesi Nóra tanú, -rendőr és körzeti megbízott Jászladányon,- vallomásának értékelése.
Füzesi Nórával úgymint a helyi rendőrség minden tagjával 2002. nyarával kezdődően, alkalmanként beszéltem a rólam terjesztett pletykákról érdeklődvén, hogy ők hallottak e valamit ezekkel kapcsolatban. A rendőrségnek tett panaszaim többségét a helyi gyorshajtók és randalírozók, a saját megfigyeléseim, és az általam ismert gyerekek panaszai miatt tettem.
Füzesi Nóra 6.B.1164/2004/25. számú jegyzőkönyv 6. oldal, 7. bek. tett kijelentése: „Beszéltünk korábban, de más ügyből kifolyólag, hogy gyorsan közlekedett az autóval.” helytelen, itt nem rólam, hanem az általam feljegyzett (rendszám, gépkocsi típus) notórius gyorshajtókról volt szó. Valahogy ez a tevékenységem is köztudottá vált és nem tett népszerűvé egyesek szemében, ennek kapcsán ért engem egy fizikai támadás 2001. október 1.-én, amit az elkövetővel szembeni büntetőeljárás követett. A vallomás azon része, amely Berényi Kálmánné tanácskérésének időpontjával kapcsolatos, arra enged következtetni, hogy az már Baginé Gavaldik Lívia, Horváthnéval való beszélgetése után történt. Feltehetőleg Horváthné annak a látszatát akarta kelteni, mintha ő tett volna bejelentést. Véleményem szerint fedezni próbálja magát arra az esetre, ha a bejelentés mulasztásának kérdése merülne fel. Pontos választ erre a kérdésre, talán majd Berényi Kálmánné vallomástétele után kapunk.

Tálas Jánosné, szül. Danajka Erzsébet tanú, vallomásának értékelése és pontosítása.
Pontosítást kezdeném a 6.B.1164/2004/25. számú jegyzőkönyv 9. oldal, a tanú vallomásának első bekezdése: „átszoktatta magához a gyerekeket”, az állítás valótlan. A Tálas gyerekek maguktól szoktak át hozzám, az óvodán és az iskolán kívül más külső kapcsolatuk nem volt, állandó barátok nem voltak és a gyerekek sem jártak sehova. Örültek, hogy végre volt valami más a megszokotton kívül, és valaki, aki játszott, foglalkozott velük és egyenrangúnak tekintette őket. Hasonló helyzet állt fent a Horváth és a többi velem kapcsolatba került gyerek estében is, felismertem az igényt és megpróbáltam annak hiányát pótolni. A tanú azon állításából: „Olyan is volt, hogy amikor nem volt kedvük átmenni, ha kérdeztük miért, akkor azt mondták, hogy Vili bácsi mindig kritizál, kötözködik”. A „kritizál” állítás igaz, nálam ez vélemény-nyilvánítást jelent, mentségem legyen az, hogy nevelő céllal kritizálok. Csak a szerető, gondoskodó és a jobbra törekvő ember kritizál, nevezzük ezt építő kritikának, ha ez bűn, akkor ebben bűnös vagyok! A „kötözködik” állítás valótlan, miért kötözködnék gyerekekkel?, még felnőttekkel sem kötözködöm. Tálasné ezen állításai, valójában személyiségem negatív látszatát kívánja növelni.

A következő kijelentések: „mert megbíztunk benne, megsajnáltuk, bizalmunkat élvezte”, valójában Tálas János és Jánosné jóságát és emberségét próbálja az őket nem ismerővel elhitetni. Nem szokásom senki bizalmával visszaélni, talán ezért van az, hogy túlságosan bízok másokban, talán le kellene szokni róla és akkor kevesebb csalódás érne, sajnálatra, pedig nincs szükségem!
Tálas Jánosné vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 9. oldal, 4. bekezdés: „óvónő révén nem rontottam rá a gyerekekre”, az óvónői képesítés és foglalkozás megtévesztő lehet azok számára, akik nem ismerik Tálasné természetét. Azok, akik ismerik Tálasné egy kocsist, megszégyenítő beszédmodorát, ideges, akaratos, uralkodó és hirtelen természetét, biztosan kétkedve fogadnák a bíróságon általa elmondottakat. Az az édesanya, aki hülyézi, állatozza, vagy mint az megtörtént a Jászapáti strandon, a medencében több mint harminc ember szeme láttára fizikailag bántalmazta a saját gyermekét, és még ő kérdezi?: „Kérdezem én, hogy felnőtt normális gondolkozása az, hogy rákiabál a gyerekre”.

Nem szokásom gyerekekkel vagy akár felnőttel kiabálni, rákiáltani vagy bennük félelmet kelteni, ezt Tálasné nagyon jól tudja, ez többnyire Jászladányiakra jellemző. Tálas Balázs a kerítés másik oldalán állt, és én normális hangnemben azt kérdeztem tőle: „ mit tudtatok mondani rólam, ami ezt okozta, Bazsikám most így jobb?”. Ezt követően kb. két óra múltán Tálas János és Jánosné hívatlanul megjelent nálam. Tálasné nem éppen „normális gondolkodású felnőtthöz” illő hangnemben, „szemét állat” és ehhez hasonló jelzőkkel illetett meg. Tálas János nem használt ocsmány szavakat, de fenyegetésekben nem szűkölködött. Az eset után lejárató akcióba kezdtek, telefonon felhívták a húgomékat Budapesten, és a Tálas család minden tagja, Tálas János édesanyját özv. Tálas Jánosnét (Manci nénit) is beleértve ultimátumot kapott: „Vili vagy mi”. Akciójukat nem koronázta siker, a családon belül beleértve Manci nénit, senki nem szakította meg a kapcsolatot velem, Tálas Jánosné szüleivel Danajka Ferenccel és Ferencnével jelenleg is köszönő viszonyban vagyok. Az említettek még csak, növelték Tálas Jánosék irántam érzett gyűlöletét, vannak emberek, akik nem tudnak veszíteni.

Tálas Jánosné vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 13. oldal, 2. bekezdés: „amikor ez a dolog kipattant, onnantól azóta semmiféle rokonsága nem jár hozzá”. Az unokaöcsém Mikó Ferenc és felesége Mikóné Hercz Erzsébet, a 2000. és a 2001.-es évben összesen négy alkalommal látogattak Jászladányra. Utoljára 2002. szeptemberében Kecskemétről átutazóban álltak meg, hogy eladás céljából Budapestre vigyék, az akkor tulajdonomat képző Opel Astra típusú gépkocsit. Az említett utolsó látogatás jóval az ügy „kipattanása” előtt történt, hogy azóta nem jöttek semmi összefüggésbe nincs az üggyel, unokaöcsém és családja, akik mellettem állnak és anyagilag támogatnak. Az unokaöcsémék 2001.-ben vásároltak egy házat a Balatonnál, ennek a felújítása több mint egy évig tartott, ez azt jelenti, hogy a hétvégeken odajártak dolgozni. Azután, hogy befejezték a felújítást, a komfort és más érthető okokból kifolyólag inkább ott töltik a szabadidejüket, mint Jászladányon, Tálas Jánosné itt is melléfogott!

Tálas Jánosné vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 11. oldal, 1. bekezdés: „A közvélemény abban időben, amikor még nem derült ki, amíg jóban voltunk a vádlottal, addig majdhogynem bennünket is megszóltak, hogy hogy tudunk benne megbízni.”. Valaki joggal kérdezhetné, hogy milyen tények vagy feltevések alapján alakult ki a Tálasné által is említett közvélemény. Azok a személyek, akik a mai napig is rossz híremet keltik, amellett, hogy jól értesülteknek szeretnének látszani, nem is tudnak a Horváthékkal és Tálasékkal fennálló konfliktusról, sőt a legtöbben egyik családot sem ismerik. Talán a kevés munka és a sok szabadidő, vegyítve irigységgel és rosszindulattal mindezek okozója. Veszélyes keveréke ez, az emberi gyarlóságoknak!

További idézet 11. oldal, 1. bekezdésből: „amikor a kaput építettük a két telek közé, mindenhol mondták, hogy nem lesz jó vége, de mi kiálltunk mellette, nincs senkije, családja.”. Jászladányban a telkek többsége között van egy kiskapu, ezek a házak szomszéd felőli oldalának, karbantartási célból való könnyű hozzáférését szolgálja. Tálas János édesanyja (Manci néni) az egyik közvetlen szomszédom, és a másik szomszéd Zana Mihályék telke között, fél évszázadra visszaemlékezve van kiskapu. Az általam épített kiskapu a nyitottság és barátság karbantartásának céljából épült, Tálasné szerint mások már a kezdetben nem így látták. Irigylem ezt az Isten adta látnoki képességet, amivel a Jászladányiak rendelkeznek, én ezt inkább előítéletnek nevezném.
Tálasné irántam szánalmat keltő kijelentése: „nincs senkije, családja” ne hasson meg senkit, nekem már az első évben több személlyel volt kialakított folyamatos kapcsolatom, mint nekik. A Tálas család tagjait is én hoztam közelebb egymáshoz, különböző általam kezdeményezett programok által. A három Tálas testvér és a kapcsolódó rokonság gyerekei, az egész életükben nem töltöttek annyi időt egymással, mint rajtam keresztül abban a három évben. Ezen állításomat fényképek százai, és videó felvételek sokasága bizonyítja. Az életemben én soha nem voltam magányos, mindig sok barátom és ismeretségem volt, természetesen a velejáró konfliktusokkal. Már iskoláskoromban édesanyám sokszor megjegyezte: „Vili, te még az iskolából sem tudsz hazajönni barát nélkül!”, a feltételezett kapcsolat vagy rokonsághiány miatt, ne sajnáljon senki.

Tálas Jánosné vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 11. oldal, 2. bekezdés: „A szomszédokkal a környéken volt veszekedése, amikor már mindenkivel összeveszett, még akkor is átjárt hozzánk.”.
Tálasné csak azt felejtette elmondani, hogy némely szomszéddal való konfliktusom többségiben nem személyes okokból, hanem mások, főleg idős személyek és gyerekek érdekében történt. Amikor beadványaimban eddig többször is, azt a kijelentést tettem, hogy én közösség orientált személy vagyok és a közösség érdekeit az én személyes érdekeim elé, helyezem, szó szerint értettem. Ezt a kijelentésemet majd Jászladány polgármestere, Dankó István is igazolhatja. Jelenleg a szomszédok és a környéken lakók közül Tálas Jánosékat is beleértve, néggyel nem vagyok beszélő viszonyban. Tálas János és Tálasné nem tudja, de biztosan nem is érdekelné, hogy két szomszéddal Tálas János édesanyja, (Manci néni) a zenéből fakadó erős dübörgésre való panaszkodása miatt kerültem konfliktusba.

Tálasné által említett boltossal Pölcz Tiborral, a mai napig beszélő viszonyban vagyok. Esetekben, amikor panaszom vagy kifogásom van egyes személyek viselkedése ellen, én mindig kérve és kérésemet megindokolva közelitek. Ha kérésem harmadszorra sem jár eredménnyel, akkor más orvoslást, megoldást keresek, előfordulhat, hogy a kérlelhetetlent a saját főztjével etetem meg. Ezt tettem Donkó Gézáékkal az egyik szemközti szomszéddal, és, úgy ahogy azt Tálasné elmondta. Donkó Géza feleségét megkértem, hogy kérje meg a fiát, Csabát: „vegye lejjebb a mély hangokat a zenében, mert a dübörgést még a hangosabb hangerőre állított TV-n keresztül is hallani, és ez mást is zavar, köztük Manci néni is ”. A választ Ladányi stílusban kaptam: „mi az, a gyerek már zenét sem hallgathat?; ha nem tetszik, menjen vissza a francba, ahonnan jött!”. Bevallom három másik környékbelinél is jártam hasonló ügyben, én azok érdekében jártam el, akik nekem panaszkodtak, de a döngetőknek nem mertek szólni.

A kert végében lakó szomszéddal Donkó Józseffel és feleségével (nem rokonok Donkó Gézával) a beszélő viszony 2001. májusában szakadt meg, az angol szakkör nálam focizó gyerekei miatt. Zavarta őket a gyerekek zsivaja (szerintem a jókedvük), a Jászladányiak életét már az első évben savanyított uborkáéhoz hasonlítottam (tisztelet a kivételnek), vannak, akik nem tudják elviselni, ha a mások élete csak egy kicsit is édesebb, mint az övék, még akkor is ha az a saját gyermeke. 2001. május 25.-én az angol szakkörre járó gyerekek nálam, a hátsó udvarban fociztak, Donkó Józsefnét láttam a kerítés másik oldalán állni, valamit mondott, mert láttam, hogy mozgott a szája. Közelebb mentem, mert távol is voltam és a gyerekzsivajtól sem hallottam, meglepetésemre ezeket mondta: „ha átjön a labda kiszúrom; kik ezek a gyerekek, mit keresnek itt?; takarodjanak haza, ott focizzanak, ne itt, a zaj zavar, nem tudunk pihenni tőle” stb. Ez az a Dónkóné aki, egy alkalommal, amikor a Suki gyerekek édesanyja a házamat kereste, útbaigazításként azt mondta: „a Nagydabin keresse azt a buzit, ahol villog a lámpa”.

Ez az a Donkóné akinek, a férje több mint tíz éven át „fusiban” üstházakat gyártott, kora reggeltől késő délutánig az udvaron verte a vasat, és őt nem érdekelte, hogy a zaj zavarja e a szomszédokat, tudnak e azok pihenni tőle vagy nem. Egy alkalommal még Tálasék is megjegyezték, hogy amikor a gyerekek még kicsik voltak, egyszer sem tudták kifektetni őket az udvarra, a levegőre, a szomszéd által okozott zaj miatt. Donkó József ez év nyarán, amikor a gyerekek hátul fociztak és én nem voltam valük, azt mondta nekik: „menjetek haza, ne járjatok ide, mert megbánjátok”. Arra kértem őt, hogy hagyja békén a gyerekeket, ha problémája van azzal, amit teszünk, tegyen panaszt a hatóságoknál, erre ő a gyerekek előtt engem lehülyézett és lebuzizott, sajnos sok ilyen kedves ember lakja Jászladányt.

A kertvégi másik szomszéd Bagi Csaba és felesége úgy 2002. elején költözött be a felújított házba, velük jó viszonyban voltam egészen addig, amíg Donkó József ellenem, nem uszította őket. Az uszítás tényével naponta szembesülők, nagyon dívik felnőttek és gyerekek között egyaránt, nagyon hatásosan használható egy elvtelen, könnyen befolyásolható közösségben. Bagi Csabával az elmúlt 3. évben tíz szót sem váltottunk, még alkalom sem lehetett az összeszólalkozásra. Egy alkalommal, amikor a hátsó udvarban videó kameráztam és arccal az ő irányukba álltam, több más kedves jelző mellett lebuzizott, és megfenyegetett, hogy átugrik a kerítésen és összetöri a kamerát. Nem őket kameráztam, miért is akarnák videót róluk, ez csak egy ürügy volt kötekedni, ez alkalommal nem hagytam rá, azóta most csend van. Amikor Bagi Csaba az ősztől-tavaszig terjedő időszakban, szinte minden hétvégén kora reggeltől kezdve órákon keresztül sivíttatja, az elektromos körfűrészt vagy bőgeti a motoros láncfűrészt, látszólag nem zavar senkit, még Donkó Józsefet sem. Biztos vagyok, hogy zavarja őt és mást is, csak a Jászladányiak nem nagyon mernek szólni a másiknak, ismerik egymás agresszív és „nagy természetét” amitől soha nem tudni mit várhat az ember. A kulturált viselkedést itt gyengeségnek veszik és visszaélnek vele, ezen a téren, nekem behozhatatlan hátrányaim vannak.

Tudatosan fordítottam több időt a szomszédokkal kapcsolatos eseményekre, a szomszédi jó kapcsolatok nagyon fontosak, nem hiába mondja a közmondás: „rossz szomszédság török átok”. Sajnos ebben a közösségben nem tudtam megvalósítani azt, ami az Egyesült Államokban oly sokszor sikerült, összefogni a szomszédságot bizonyos célok elérésére. Igaz, hogy az én szomszédságomban még nincsenek olyan problémák, mint, kábítószer, grafiti, bűnbandák és prostitúció, de a lopás és betörés bűnténye, valamint a közösségi problémák valósak. A szomszédságban eddig négyen estek áldozatul lopásnak, Tálas Manci néni kétszer, egy házba betörtek és Donkó Géza hízóját kis híján, ellopták, a hízó már az utcán volt mire észrevették, szerencséjükre a kutyák nagyon ugattak. Mindennek ellenére, amikor én, mozgásérzékelővel felszerelt reflektorokat és két kamerát szereltem fel, ami a Nagydabi út e szakaszát figyeli, volt olyan szomszéd, aki ezt az ellenem irányuló ellenszenv növelésére próbálta használni. A Nagydabi út e részén, ahol én is lakok, van egy hosszú szakasz, ahol nincs közvilágítás, ez nemcsak közbiztonsági, hanem közlekedési szempontból is hátrányos. Még 2001.-ben a közvilágítás ügyében egy a szomszédok aláírásával ellátott kérvény benyújtását terveztem, Donkó Gézáék, akik e szakasz legsötétebb részén laknak azt mondták: „eddig is jó volt így, azután is jó lesz úgy, ahogy van”. Ebben a közösségben nem is engedik, hogy valaki jót tegyen, főleg nem egy „csodabogarat” vagy egy „idegent”, talán az ilyesmi valaki(k) fontosságát veszélyezteti?

Tálas Jánosné vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 11. oldal, 3. bekezdés: „Úgy voltam vele, hogy elzárkózunk előle, éljük az életünket, hogy ne féljenek a gyerekek. Ők még a háza előtt sem mentek el egy darabig, mert féltek tőle, hogy megint rájuk kiabál.”.
Tálasné ezen kijelentései megint csak a személyem lejáratását szolgálja. Nem adott magyarázatot arra sem, hogy a három év alatt, miért nem féltek a gyerekei, hozzám átjönni, velem strandra járni, a határba kirándulni, többször is autóval Szolnokra és Budapestre utazni, és még sorolhatnám az alkalmakat és helyeket. Elmenne egy gyerek az otthontól távoli helyekre egy olyan személlyel, akiben nem bízik vagy fél? Mi lehet az, ami 2003. húsvétja után mindkét gyerekből kiváltotta a tőlem való félelmet? Még ha igaz is lenne Tálasné állítása, hogy én a kerítésen át rákiabáltam Balázsra, elegendő lenne ez az egy eset, olyan mértékű félelem kiváltására, ami miatt nem mernének elmenni a házam előtt? Kötve hiszem, a félelem, inkább szégyen és bűntudat a részükről, azért amit velem tettek! Tálasné gyerekei hozzá vannak szokva, nem csak a velük való kiabáláshoz, de az ordítozáshoz és trágár beszédhez is, ezek bizonyítható tények, nem kitalációk.

Tálas Dóri és Balázs három évig járt át hozzám, szerettek nálam és velem lenni, a hazamenés volt nehéz a számukra. Emlékszem a legtöbbször milyen mérgesen néztek az órára, hogy már megint idő van a hazamenésre, hogy szerették volna azt lelassítani. Tálas Dóri nem is egyszer mondta: „Vili bácsi vedd már ki az elemet abból a francos órából”. A Tálas szülők leginkább csak akkor jöttek, ha szükségük volt valamire, vagy ha a gyerekek nem voltak otthon időre. A büntetés elkerülése végett, én mindig megkérdeztem, meddig maradhatnak, de sokszor, csak, hogy tovább maradhassanak nekem egy későbbi időpontot mondtak. Ilyenkor megtörtént, hogy a szülők nem engedték őket egy jó ideig. Többször tettek ilyen megjegyzéseket a gyerekeknek: „már megint nem tudjátok hol laktok?” vagy „ha annyira szerettek itt lenni, pakoljatok össze és költözzetek Vili bácsihoz”. Egy ilyen alkalommal Dóri és Balázs szinte komolyan egyszerre mondták: „jó, akkor megyünk és pakolunk”. Bevallom hízelgő volt a hozzám való ragaszkodásuk, úgy szerettem őket, mint az unokáimat, amikor velem voltak a család érzetét adták, elvesztésük a mai napig fáj!

Tálas Jánosékkal való három éves, és a rokonságával jelenleg is tartó kapcsolatom történetét, lehetetlen lenne teljességiben egy beadvány keretén belül leírni, így csak röviden összefoglalom. Tálasék részéről már 2000. nyarán érzékeltem féltékenységgel kevert irigységet, ezek mindkét szülő megjegyzéseiben és a gyerekek által nekem visszamondottakban voltak érezhetők. Némely magyarázat vagy indokolás amit a gyerekeknek adtak, szinte gyerekes volt. Tipikusan, szinte mindent amit tettem, lebecsmérlést és leértékelést vont maga után, a rivalítás jelei szinte léptén nyomon érezhetők voltak. A szülők szerint a cicák csak azért jöttek hozzám, mert én minden finommal etetem őket, fel sem tételezték azt, hogy talán szeretetért és figyelemért. Amikor Tálas Manci néninek segítettem vagy megjavítottam valamit, az is csak azért csináltam, mert nekem van bőven időm az ilyesmire, másra sincs gondom.

A számítógépre, amit Tálas János gyerekei 2000. karácsonyára kaptak tőlem, a gyerekeknek azt mondták, hogy az nekem nem került semmibe, én is úgy kaptam. Ez egy újabb példa valaki jótettének leértékelésére, bagatellizálására. Tálasék gyerekeivel főleg én foglalkoztam, amikor otthon voltak és nem a TV.-t nézték, akkor mindketten a szobájukban magukban játszottak. Kritizáltam e a barátok hiányát, igen kritizáltam, Tálasné szakképzett óvónő, tanult pszichológiát, neki tudni kellene, hogy bárátokra főleg gyermekkorban de felnőttkorban is szükség van. Jászladányban, a „testvérem a barátom is” kapcsolatra, már a hazajövetelem első évében felfigyeltem. Helytelennek tartom azt, hogy óvodán és iskolán kívül, a gyerekek többségének, legyen az magyar vagy roma, főleg csak rokonsággal van kapcsolata.

Én voltam, aki a Tálas, a Horváth és más családok gyerekeit kimozdította ebből, a csak rokonságon belüli körből. Itt újra megemlíteném, a szomszédom és mások által nekem többször feltett kérdést: „mit keresnek ezek a gyerekek magánál, ezek magának senkik, nem rokonjai”. Biztosan innen az a felfogás, ha rokon viszi a gyereket a kerékpáron, az rendben van, ha én viszem, csakis pedofil lehetek. Makai István alpolgármester, az egyik beszélgetésünk alkalmával megjegyezte: „Vilmos, ne csodálkozzon ha ilyesmiket beszélnek magáról. Én is láttam már, hogy a pályáról, maga előtt, maga mögött és még a biciklijén is gyerekkel ment el. Ez Jászladányon, nem megszokott dolog.”. Tisztában voltam ezzel, ezen szerettem volna változtatni, többen is mondták: „Vilmos, maga túlságosan előrehaladt az időben.”, egyszóval, rossz időben, rossz helyen vagyok!

6.B.1164/2004/25. számú jegyzőkönyv 16. oldal, 4. bekezdés, a vádlott: „Mindig azt vettem észre, hogy engem riválisnak tart a kezdettől fogva”, ezt a kijelentést Horváth Zoltánnal kapcsolatban tettem. Ilyen fajta rivalitás éreztem Tálas János, és a kapcsolataim többségében is. A rivalitás fontos szerepet játszik az életünkben, motivál bizonyos célok kitűzésére, és erőt adhat azoknak elérésére, problémát csak rossz értelemben vett rivalitás jelenthet. Sajnos ebben a közösségben, nagyon sok példáját sorolhatnám a rossz értelemben vett rivalitásnak. Bevallom vannak gyerekek, de felnőttek is, akik szinte utálnak azért, mert 61. éves koromra nem bírnak velem a fociban, a tudás hiánya rosszindulatot szül, ezek akik engem „virgonc Vilinek” hívnak.

Sajnos, az ilyen irigykedők közül kerülnek ki azok, akik szívesen hiszik és terjesztik, a feltételezett „pedofil” mivoltomat, gondolom így próbálják a felsőbbrendűségük látszatát kelteni. Néhány példát említenék, ami szinte sakkjátszmához hasonlóvá tette a Tálasékkal való kapcsolatomat, minden lépésemre volt egy válaszlépés, mi ez ha nem rivalitás? Tálas Dóri és Balázs szerettek nálam a kerti kádban fürödni, órákig játszottunk együtt, versenyeztünk ki tud legtovább a víz alatt maradni, énekeltünk, spricceltünk, bolondoztunk. Válaszul a szülők, 2001. nyarán vettek egy kis kerti medencét, amit a gyerekek nem több mint, öt alkalommal használtak, három alkalommal én voltam velük, a szüleikkel csak kétszer láttam őket fürödni benne. Egy alkalommal az édesanyjukkal, aki csak egy fél órát maradt velük, mert nem állhatta, hogy a gyerekek fröcsköltek.

Egy másik alkalommal az édesapjuk volt velük, aki a gyerekei több mint fél órás könyörgése után is, csak kb.15. percet töltött velük a medencében. Hát, csak ennyi tellett az idejéből a gyerekeire, ezt nem rosszindulatból mondom, ez az igazság. Kaptam két cicát az egyik szomszédtól, a gyerekek nevezték el őket, a Hófehérke meséjéből, két törpe után kapták a nevüket, a Dórié, Happy (Vidor), a Balázsé, Dopi (Kuka) nevet kapta. Mivel a gyerekek, most már a cicák miatt is átjártak hozzám, rövid időn belül Tálasné is beszerzett egy cicát, amit Lizi-nek neveztek el. A gyerekek után a Lizi is átszokott hozzám, vagyis a Tálas szülők szerint, a sok finomsággal azt is magamhoz szoktattam , ez a cica a mai napig is többet van nálam, mint otthon.

A „csábítás” következő eszköze egy homokozó létrehozása volt, válaszul két héten belül a Tálasék is hoztak homokot az ő homokozójukba, az abban levőt már évekkel korábban felhasználták. Lehet, hogy tévedek, de a gyerekeket egyszer sem láttam az ő homokozójukban homokozni. Ezután jött a hinta, a számítógép, szintetizátor, és még hosszan sorolhatnám. Idővel aztán a Tálasék is vettek szintetizátort, számítógépet, 2003. nyarán (ekkor már nem jártunk össze) a nagy medencémre válaszul pedig, egy nagyobb felfújható medencét. Köszönet a velem való rivalításuknak, materiális értelemben az élményeket kivéve, a Tálas gyerekek mindent megkaptak a szüleiktől, amikhez előzőleg csak rajtam keresztül jutottak. A 2003. húsvét után, a Horváthné hazugsága végre elegendő alapot nyújtott nekik arra, hogy az általuk hozzáadott hazugsággal igazolják a velem való szakítást. Véleményem szerint a hozzáadáshoz, a Tálas család egészének meggyőzése céljából volt szükség, de mint azt a történtek is bizonyítják, ez így sem volt elég. A Tálas család azóta is megosztott, ezen még, a Tálas János részéről 2005. augusztus 31.-i tárgyalási napot követően, a családnak megismételt ultimátuma: „Vili vagy mi” sem változtatott.

A 2005. augusztus 31.-i tárgyalás után történtek, újra engem igazolnak, nyerni minden áron, minden eszközzel, és rákényszeríteni az akaratukat akire az szükséges. Szolnokon lakó Tálas Béla (Tálas János öccse) és családja, felesége Éva, gyerekeik Robi(18) és Dávid(14), visszautasította az ultimátumot. Béláék már 2003.-ban megmondták Janiéknak, hogy nekik semmi gondjuk velem és a gyerekeik, akik ugyancsak sok időt töltöttek velem, nem mondtak olyasmit ami helytelen viselkedésre utalt volna a részemről, és ők „nem segítenek senkinek sem haragudni”. Tálas Jánosék jelenleg nem beszélnek Béláékkal, gyerekeiknek Dórinak és Balázsnak megtiltották, hogy Béláéknak köszönjenek. Miért is csodálkoznék, hogy Dóri és Balázs, egyik napról a másikra nem köszöntek, talán megutáltak?, vagy félnek tőlem?, csakúgy mint a Horváth gyerekek, így lettek utasítva! Tálas Jánosék sajnos nem az egyedüli szülők ebben a közösségben, akik saját érdeküket szolgálva, felelőtlenül kontrollálják a gyerekeik érzelmeit. Tálas János édesanyja, Manci néni panaszkodott nekem, hogy Janiék az augusztusi tárgyalást követően „letámadták” őt, és azt mondták neki, idézem Manci néni szavait: „rá se nézzen a Vilire, és meg ne lássam még egyszer a portán mert agyonütöm!; a járdát meg szedetese fel vele, mert oda innen már nem megy senki!”.

Özv. Tálas Jánosné, Manci néni a Holló család egy életre szóló barátja volt, Manci néni volt az aki, Holló nagymamámra figyelt és ellátta őt a tehetetlensége óráiban, ott volt halálos ágyánál is. Kerestem a lehetőséget arra, hogy valamilyen módon viszonozhassam, a nagymamámnak nyújtott segítségét. Amióta Jászladányban vagyok, és ameddig tehettem, megtettem mindent a számla kiegyenlítésére, de a kezdettől fogva éreztem, hogy fia János, nem nagyon díjazza az édesanyjának nyújtott segítségemet. Tálas János nem valami dolgos és segítőkész személyiség, a szomszédok előtt rossz fényt vetett rá az, hogy főleg engem láttak a Manci néninek segíteni. Ugyanez volt a problémája a gyerekekkel kapcsolatban is, szinte csak én játszottam, fociztam, kerékpároztam a gyerekekkel, Tálas apuka is tehette volna, de nem tette, ő inkább TV-t nézett. Tálas Jánoséknak amúgy is kezdtem kényelmetlenné válni, a megjegyzéseim, a rólam terjesztett pletykák, és amit a gyerekeik mondtak vissza nekem, nem tettszett nekik az a tény, hogy roma gyerekek is járnak hozzám.

Befejezésül, Tálas Jánosné vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 10. oldal, 1. bekezdésben állítottak: „volt olyan, hogy azt mondta Vili bácsi, hogy vegye le a bugyiját, majd lefényképezi.” és „Pornófilmet is mutatott nekik”, valótlan állítások! Ezek a szülők vagy a gyerekek kitalációi, ha a gyerekek olyan jelleműek, mint amilyennek Tálasné tartja őket, nem vártak volna a kipakolással ki tudja meddig, talán évekig. Nem lett pontosítva, hogy milyen hosszú idővel a kipakolás előtt történtek, a Tálasné vallomásban állítottak. A Tálas gyerekek semmiben nem különbek a többi helybéli gyerektől vagy felnőttől, a pletykálódás és a szószátyárkodás tekintetében. Miért is bíztam volna olyan gyerekekben, akik a testvéreikre nézve megszégyenítő vagy a családon belül megtörtént személyes, és bizony sokszor intim dolgokat is elmesélnek.

Tálasné és a többi vesztemre törő tanúkról végezetül csak annyit, hogy szánalmas az, ahogy ezek a számító, csakis a saját érdeküket néző személyek (ezt több éves tapasztalataimból tudom) a becsapott, átvágott, rászedett, bizalmukkal visszaélt naiv áldozatoknak próbálják magukat beállítani. Engem pedig a báránybőrbe bújt farkasnak, aki ajándékokkal nyerte meg a szülők bizalmát, majd cukros bácsiként magához édesgette azok gyermekeit, hogy aberrált szexuális igényeinek kielégítésére használja őket. Amit egyik kedves tanú sem említett, a pozitívumok, hogy én próbáltam leszoktatni a gyerekeket a trágár beszédről és a durva agresszív viselkedésről. Minőségi szabadidő programokat szerveztem, amiről fényképek és videók sokasága tanúskodik. És mindezt a saját időmből, saját költségemre, saját felelősségemre, még erkölcsi támogatást sem kaptam szülőtől sem helyi szervezettől. Mindazt amit eddig a gyerekek érdekében tettem, végül is a beteges hajlamaim eszközeiként lettek beállítva. Jászladányban nem szokás senkit sikerre segíteni, az ellenkezőjéhez sokkal jobban értenek, az én esetem is ennek a bizonyítéka.

Horváth Viktor, 6.B.1164/2004/25. számú jegyzőkönyvbe vett vallomásának értékelése.
A Horváth gyerekek, első alkalommal 2001. december 15.-én számítógépeztek nálam, ezt megelőzően már jártak hozzám ismerősök gyerekei, akik hoztak olyan játék CD-ket és videókat, amiknek eredetéről Horváth Viktor nem tudhatott. Mint azt már én is kijelentettem, nem kísértem figyelemmel melyik gyerek mit hozott, mit telepített és mit hagyott nálam. A házamnál történt számítógépezések legaktívabb időszaka 2002. és 2003. volt, a legtöbb különböző gyerek pedig 2003.-ban fordult meg nálam. A program és játék CD-k többsége is ebből az időszakból maradhatott nálam, emlékszem több olyan program CD-re amin, többnyire az Internetről letöltött un. „utility” programok voltak. Emlékszem több játék és utility CD-re amit a Horváth gyerekek hoztak át hozzám, hogy abból hányat vittek haza magukkal és hány darab maradt nálam, nem tudom, én ezeket nem tartottam számon. A számítógépeket én egészen más célra használom, mint a gyerekek, úgymint audió és videó felvételére, fényképek digitalizálásra és szöveg szerkesztésre.

Horváth Viktor vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 14. oldal, 3. bekezdés: „Holló Vilmoshoz évekig jártunk át, 2-3 évig.” Pontosítva, a Horváth gyerekek 2001. október 13. és 2003. április 20. közötti időszakban, 12 alkalommal jártak nálam, ez pontosan másfél évnek felel meg.

6.B.1164/2004/25. szám 14. oldal, 3. bekezdés: „Voltak korábban is pletykák a vádlottról; a foci pályán is hallottam ilyen pletykát, az utcán is; Felnőttől és gyerektől is hallottam ilyet.”
Horváth Viktor kijelentései igazak, de ő nem az egyedüli személy aki ilyen aljas és valótlan feltételezéseket hallott rólam, a beidézett tanúk többsége is a pletykák létezéséről és tudomásáról vallott. Mindennek tudatában engem felháborít az a tény, hogy a nyomozati szakban, és a jelenleg is folyó bírósági szakban, eddig még semmi nem történt a pletykák terjesztőinek azonosítására. Joggal elvárom, (ha már ezt a becsületemet meggyalázó, szabad mozgásomat korlátozó, anyagi kiszolgáltatottságba kényszerítő, és még sorolhatnám, eljárást megindították ellenem) az eddig arc és név nélküli rágalmazók személyének azonosítását, hamis vádaskodok, felelősségre vonását. Hiszem, hogy a Bíróság kötelessége minden kis részlet kivizsgálása, ha szükséges újabb tanúk meghallgatása. Feltételezhető, hogy ha a beteges hajlamaimról, a vallomásokból is kiérezhető nagyszámú embernek van tudomása, fennállhat annak a lehetősége, hogy a Horváth gyerekeken kívül más gyerekeket is zaklattam. Ezért is lepett meg az, hogy Horváth Viktor fentebb idézett kijelentései, csak úgy mint az Baginé, Horváthné, Tálasné és Jánosi Gyuláné esetében is, a bíróságból nem váltotta ki a „felnőtt és gyerek” rágalmazók megnevezésének, azonosításának igényét. Nem titkolom a csalódásomat! Kifogásaim orvoslásának igényét, továbbra is fenntartom.

Horváth Zoltán, 6.B.1164/2004/25. számú jegyzőkönyvbe vett vallomásának értékelése.
Horváth Zoltánnal a focizáson kívül, ami a mai napig is tart, más jellegű kapcsolatom nem volt. Mint azt már vallomásomban is kifejtettem, hozzám való viszonyulásából egy fajta rivalítást és irigységet éreztem ki, hasonlót mint Tálas János és több velem ismeretségben álló személynél. Ezek az érzések Zoltán viselkedése, és megjegyzései nyomán alakultak ki bennem, mindezt igazolják a vele történt konfliktusok jellege, mélyebbről jöttek azok, mint az ok ami azt kiváltotta.

Horváth Zoltán vallomása, 6.B.1164/2004/25. szám 16. oldal, 3. bekezdés: „Furcsának találtam Holló Vilmos hozzáállását a családomhoz”, nem csak furcsállotta, de nem is tettszett neki, ez a legtöbb megjegyzésében érezhető volt. Hasonlóan mint Tálasék esetében, őt is zavarta a gyerekek, ebben az esetben, a fiatalabb testvérei, hozzám való ragaszkodása. Hogy ez a ragaszkodás őfelé irányuljon, csakúgy mint a Tálas szülők, azon kívül, hogy akadékoskodott, nem tett semmit. 2002. tavaszán, Horváth Barbara miatt történt szóváltáskor ezt mondtam Zolinak: „ a gyerekekkel foglalkozni a ti feladatotok lenne, nem az enyém, de ha ti nem csináljátok, akkor legalább engedjétek őket”. Barbara amikor Jászladányban tartózkodott, szinte mindig hozzám akart átjönni. Horváth Zoltán tanúként való beidézését, indítványomban megindokoltam, a vele történt konfliktus és a vádaskodás kezdete gyanúsan egybeesik. Ismerve H. Zoltán és édesanyja, minden valós vagy vélt sérelemért visszavágó, bosszúálló természetét, joggal feltételezem, hogy ők állnak a dolgok mögött. Horváthék a családon belül, még egymással szemben sem elnézőek, cselekedeteiket főleg indulatok vezérlik, náluk még mindig az erősebb az úr! Sajnos, ez így igaz.

Egy incidenst említenék meg, ami még szeptemberben focizás közben egy hétfői napon történt, más elfoglaltságom miatt én nem voltam jelen, barátom Varga László mesélte el mi is történt. Horváth Zoltán két öccsével Gergővel és Viktorral volt egy csapatban, barátom szerint Zoliék erősebben voltak, így aztán barátom csapata főleg védekezésre állt be, és kontrákra építették a támadásokat. A taktika bejött, Zoli csapatát 5:1-re legyőzték, az egyetlen gólt is csak a meccs vége felé rúgták. Varga László elmondása szerint, a meccs alatt, ahogy egyre jobban vezettek, Zoli egyre többször őrjöngött és szidta csapattársait. Zoli tisztában volt azzal, hogy erősebben vannak és még sem bírtak Varga Laci csapatával, nem tudta elfogadni a taktika fölényét a nyers erő felett. Most rátérek az említett incidensre, Laci és a Bíró testvérek elmondása szerint, Zoli egy ponton valamiért berágott az öccsére Gergőre, a többiek arra figyeltek fel, hogy Zoli elkezdi ütlegelni Gergőt. Gergőnek végül sikerült elszaladni, de Zoli utána szaladt és egy ideig a pálya körül kergette, amíg végül is lenyugodott. Nem ez volt egyetlen olyan incidens, amikor Horváth Zoltán fizikailag bántalmazta vagy/és megalázta a saját testvéreit, ismerősök és futballtársak szeme láttára, attól, aki így viselkedik és bánik a saját „vérével”, mit várhat egy idegen, mint én?
6.B.1164/2004/25. szám 16. oldal, 4. bekezdés, vádlott: „Azt kérdezném meg, hogy miután kitudódott a dolog, utána miért focizott velem együtt, mert ha az én húgaimmal történt volna , én nem tettem volna.”

6.B.1164/2004/25. szám 16. oldal, 5. bekezdés, tanú: „még nem bebizonyított tény, ezáltal nem vagyok illetékes arra, hogy én bebizonyítsam, hogy ő mit tett, vagy nem tett.”
Horváth Zoltán fenti kijelentése, és az a tény, hogy 2003. novembertől, amikor Viktor kérésére én engedtem és békültem Zolival, hétvégenként együtt focizunk, velem nem ellenséges, és amikor rajta a választás joga, csapatába már több alkalommal beválasztott, akár nemes lélekre is vallhat.
2005. szeptember elején, három különböző napon, Horváth Orsolya, Dorottya és Zoli, velem egy csapatban focizott, ekkor is Zolin volt a választás sora, ő választott be engem a csapatba. Horváth Zoltán velem szembeni viselkedésén sokszor elgondolkoztam, vagy része a hamis vádaskodásnak, de próbálja annak ellenkező látszatát kelteni, vagy minden rossz tulajdonsága ellenére, ártatlan.

Meggyőződésem, hogy 2003. április 20. húsvét vasárnapján, H. Zolival történt incidenst követő napon, 2003. április 21. húsvét hétfőn, Horváth Andrea által nekem mondottakat, visszavágásnak szánták, Zoltán előző napi általam történt „le idegbetegezésére”. Azon a húsvét hétfőn Horváthnénak tett fogadalmam: „ebbe a házba többet nem teszem be a lábam” és, hogy nem mutattam hajlandóságot a békülésre, vezethetett a következő lépéshez, megrontani a Tálasékkal fennálló viszonyomat. Horváthné nem tudhatta, hogy a Tálas Jánoséknak ez éppen kapóra fog jönni, szerencséje volt, jól időzített. A Horváth lányok, Orsolya, Dorottya és Barbara, sem azon a 2003. húsvét hétfőn, sem a 2004. márciusig tartó időszakban, nem vádoltak engem zaklatással. Talán az idő majd válasz fog adni mindenre, én magam is válaszokat keresek, természetesen az itt leírtak egy része csak spekuláció, és a gondolataim nem mindig helyes sorrendben való leírása.

Jánosi Gyuláné, szül. Szatmári Anna tanú, vallomásának értékelése és pontosítása.
Jánosi Gyuláné vallomása, 6.B.1164/2004/25. Szám 18. oldal, utolsó bekezdés: „Haragszom a vádlottra, mert mindig lehúzza a focipályáról a locsolót.”, valótlan állítás! Egyszer sem húztam le a pályáról a locsolót, egy alkalommal, amikor elakadt kézzel forgattam, hogy ne mossa ki a füvet. Az egyik gyereket elküldtem a pálya melletti Foci Sörözőbe, hogy hívja a gondnokot, egy kis idő múlva Jánosiné fia, Jánosi Zoltán jelent meg. Még hozzám sem ért, félútról kezdte mondani: „ hagyja békén, semmi köze hozzá, mindig maga rontja el” továbbá: „semmi keresnivalója a pályán, hagyjon minket békén, menjen máshova focizni”. Jászladányban, ez jár a segítségért, jótettért! Feltűnően, a kezdettől fogva útban voltam nekik, nem állhatták a népszerűségem.

6.B.1164/2004//25. Szám 18. oldal, utolsó bekezdés: „lehordják a kapukat; ő meg jön és leveri a lakatot, engedély nélkül használja a pályát”, nem csak valótlan állítások, hanem hazug vádaskodás!

Jánosi Gyuláné engem, tudatos rongálással és önkormányzati tulajdont képező magánterület megsértésével vádol. Szerény ismereteim szerint, mindkettő büntetendő cselekmény. Kifogásolom, hogy a tanács elnöke, sem ekkor, sem a későbbiekben nem hívta fel Jánosi Gyuláné figyelmét az alaptalan vádaskodás következményeire. Igaz, hogy Jánosiné vádaskodásának minősítése eltér az ellenem emelt vád minősítésétől, de feltűnően, személyiségem és jó hírnevem lejáratását szolgálja. Az első szóváltásom Jánosi Gyulánéval 2001. nyarán történt, a gyerekeket akarta elzavarni a pályáról, amikor szóltam a védelmükben, nekem. azt mondta: „magának sincs semmi keresnivalója itt!”. Válaszul azt mondtam, hogy „bemegyek a polgármesterhez és megérdeklődőm, van e jogunk a pályahasználathoz”, nehogy már elvegyék ezt az egyedüli, sportolási lehetőséget a gyerekektől. A polgármester válasza pozitív volt, azt mondta: „joggal használhatjuk a pályát”. Nem hiszem, hogy ezzel beloptam magam Jánosi Gyuláné szívébe.

6.B.1164/2004/25. Szám 18. oldal, utolsó bekezdés: „nekem rugdosta a focilabdát; azt mondta, hogy takarodjak onnan, mert ő ott edzést tart; Összeszedett valamilyen bandát, és azokkal jön oda.”, valótlan állítások! 2002. nyarán egyszer ment a labda a lábának, amiért „elnézését” kértem, az elmúlt négy év alatt, összesen háromszor voltam Jánosiné közelébe, ebből 1. amikor pofon vágott. A „takarodjon„ és hozzá hasonló szavak, nem az én szójárásom, Jánosiné használta ezt a szót a gyerekekkel, meg velem szemben is, amikor 2003. nyarán utána mentem az öltözőbe, azután, hogy „buzeránsnak” hívott. Ekkor történt, hogy négy gyerek előtt pofon vágott, ezt az esetet jelentettem a polgármesternek és a jegyzőnek is. Én soha nem mondtam senkinek, hogy én „edzést” tartok, valójában a sport minden formája edzés a testnek, de ezek nem voltak „formális edzések”, nem is hívtam azokat annak. Jánosiné szerinti „bandám”, magyar és roma egyaránt, az általános iskola felsős tagozatosai, és a 14-26. év közötti korcsoportból tevődik össze. Jánosiné, a pályára kijáró hobbi focisták csoportját hívhatná, Horváth Viktor, vagy Káldi Jóska, vagy Forgó Ádám, vagy akár Kiss Gábor „bandájának”, hiszen ezek a személyek minden alkalommal a pályán vannak, amikor én is ott vagyok. Jánosiné szerint, ez csak egy „buzeráns pedofil” bandája lehet.

Jánosi Gyuláné vallomása, 6.B.1164/2004/25. Szám 19. oldal, 1. bekezdés: „mostanában az őszi idényben, kétszer, vagy háromszor láttam ott a vádlottat. Vasárnap este szedtem le a hálót, akkor is ott volt a korláton kívül, valamit kiabált rám”, valótlan állítás! Ha Jánosiné a tárgyalás előtti 2005. augusztus 28.-i vasárnapra gondol, akkor az állítása már azért sem igaz, mert a jegyzeteim szerint, azon a napon nem voltam a pályán, de 27.-én délután kint voltam. Amúgy sem szokásom senkire kiabálni, aki engem ismer, ezt bizonyíthatja. Ha mondanivalóm van valakinek, odamegyek és megmondom, vagy megbeszélem. A pályára pedig, most az őszi idényben is, naponta kijárok.

Jánosi Gyuláné vallomása, 6.B.1164/2004/25. Szám 19. oldal, 2. bekezdés: „A helyi közvélemény a vádlottról az, hogy a gyerekekkel pedofilkodik, két három éve hallottam ilyet, még 200. előtt, 2003-ban, vagy 2002-ben.” A rólam terjesztett pletyka 2002. tavaszán kezdett felerősödni, akkor kezdték a gyerekek visszamondani nekem, hogy miket beszélnek rólam. Jánosiné nagyon jól tudja ezt, az ő nevét említették a híresztelésekkel kapcsolatban, ekkor még csak buzeráns szinten volt.

Idézet: 19. oldal, 2. bekezdés: „a kicsinyek szülei kérdezgették, mert azt mondják, hogy a gyerekek panaszkodtak otthon”. Mindegyik velem kapcsolatot tartó gyerek szüleit ismerem, a rólam terjesztett pletykák okán, többségükkel már évekkel ezelőtt beszéltem. Elmondták, hogy a gyerekeik megemlítették a rólam terjesztett pletykákat, de részemről őket ért helytelen viselkedésről nem panaszkodtak. A szülőkkel jelenleg is kapcsolatban állok, ez azért is szükséges mert, többször is, mint azt szeretném, panasszal kell élnem a szülők felé, a gyerekeik velem, vagy társaikkal szemben tanúsított viselkedése miatt. Ha belegondolunk abba, hogy jelenleg is 25-30. kiskorú gyerekkel tartok rendszeres kapcsolatot, hogy a szüleiknek tudomásuk van a rólam terjesztett feltételezésekről, és tudnak az ellenem indított büntető eljárásról, és ennek ellenére sem tiltják a gyerekeik velem való kapcsolatát, vagy lakásomban való tartózkodását. Miről is beszél Jánosi Gyuláné, Baginé Gavaldik Lívia, Tálas Jánosné és a többi nagytiszteletű honpolgár?

Jánosi Gyuláné vallomása, 6.B.1164/2004/25. Szám 19. oldal, 3. bekezdés: „mondtam a vádlottnak megoldást, hogy hogyan használják a pályát, de akkor megtámadott, Mondtam neki, hova forduljon, és erre nekem rúgta a labdát.”, valótlan állítások! A pályahasználatról és a felmerült problémákról, elsősorban a polgármesterrel, Dankó Istvánnal beszéltem. Jánosinéval történt első próbálkozásom, egy seprűvel történt megtámadásommal, és egy kapott pofonnal végződött, és még ő mondja rám, hogy: „megtámadott”. Jászladányban sajnos elég gyakori, hogy emberek azzal vádaskodnak, amiben ők maguk a (is) bűnösek, közmondás szerint is: „ki mint él, úgy ítél”. Jánosiné nem azt monda nekem, hogy „hova forduljak”, hanem, hogy „hova menjek”!!!

Jánosi Gyuláné vallomása, 6.B.1164/2004/25. Szám 19. oldal, 4. bekezdés: „A gyerekek szülei panaszkodtak, kérdezték, hogy igaz-e, hogy haza csalogatja a lakására a gyerekeket, és ott fogdossa”. Miért, vagy mire panaszkodtak a szülők, ha nem is tudták, hogy igaz-e az amit Jánosinétől kérdeztek. Általában arra panaszkodunk, ami már megtörtént velünk, vagy mással. Idézet: 19. oldal, 4. bekezdés: „Én nem figyeltem, hogy mit csinálnak azok, akik nem tartoznak a sportkörhöz; Ha én bemegyek, akkor a mosóban vagyok, ott mosok, vagy hajtogatok”.
Ha Jánosi Gyuláné nem figyelt (a mosóból nem is láthatott ki) minket, vagy engem, aki(k) nem tartozunk a sportkörhöz, akkor hogyan láthatta mindazt, amit a vallomásában eddig elmondott?
Jánosi Gyuláné a 6.B1164/2004/25. szám 20. oldal, 2. bekezdésben megválaszol: „én nem látok hátra, hogy ő mit csinál, én benn dolgozom a mosodában”, ennek ellenére, nagyon jól értesült!

Jánosi Gyuláné vallomása, 6.B.1164/2004/25. Szám 21. oldal, 1. bekezdés: „nem emlékszem , hogy ki, hol és hogyan indította el ezt a mendemondát, ahogy betette lábát a faluba , azóta ez rajta van”. Ha Jánosiné nem is emlékszik „ki, hol és hogyan indította el”, de arra emlékezhetne, hogy a futball pályán, egy kicsit megfűszerezve, mikor kezdte ő azt a gyerekek között terjeszteni. Szerényen megkérdezném, nem ütközik a BTK-ba, vagy sért valamilyen jogszabályt, ha valaki egy személyről, annak becsületébe vágó, jó hírnevét rontó, vagy bűnös tevékenységre utaló rágalmakat terjeszt? Akinek tudomása van BTK-ba ütköző tevékenységről, azt a hatóságoknak köteles jelenteni, nem pedig pletyka, vagy szóbeszéd szinten terjeszteni azt, a közösségen belül.
Idézet: 21. oldal, 1. bekezdés: „A pályán öt-hat gyereknél nincs több a vádlottal. Volt olyan is, hogy odaszaladtak a gyerekek hozzám a vádlottól.”, valótlan állítások! Az valóban igaz, hogy volt egy időszak amikor több gyerek, volt közöttük olyan is aki régebben velem focizott, vagy átjárt hozzám, távol tartotta magát tőlem. De az, hogy akár egyetlen gyerek is tőlem, vagy előlem Jánosinéhez szaladt volna, valótlan állítás. Egyenként beszéltem ezekkel a gyerekekkel, elmondták, hogy szégyenlik és félnek velem focizni, mert cukkolják és csúfolják őket, sőt előfordult fizikai bántalmazás is. Egy korábbi beadványomban megemlítettem Suki Marika esetét, akit az iskolában többször bántalmaztak, a velem való kapcsolattartása miatt. Jánosi Gyuláné és a hozzá hasonló „kedves” emberek, nagyon hatásos módját találták a becsületem meggyalázásának, és a velem kapcsolatot tartók életének megkeserítésére. Nem kell hozzá más, mint egy pár rosszindulatú, irigykedő gyerek, akiket még felelősségre sem lehet vonni a tetteikért. Aki nem ebben a közösségben él, fogalma sem lehet, hogy milyen gonoszak és kegyetlenek a gyerekek egymással. Sajnos a rossz példa ott van szinte minden családban, a média pedig minderre csak rátesz!

Befejezésül összefoglalnám, Jánosi Gyuláné tanú vallomásával, és a 2005. augusztus 31.-i tárgyalás óta eltelt időszakban, a futballpályán történtekkel kapcsolatos észrevételeimet.
Sajnálatos, hogy Jánosiné vallomásának minden pontját cáfolni voltam kénytelen, most újra kijelentem: állításai kitalációk és hazugságok.

A 2005. augusztus 31.-i tárgyalást követően, újabb lejárató hadjáratot indított ellenem. Azt kezdte terjeszteni, hogy a bíróság kitiltott engem a futballpályáról. A gyerekek elmondása szerint, pontosan ezt mondta: „már megint itt van ez a buzi, akit a bíró kitiltott a pályáról”, állítólag ezt az ifi csapat edzője, Balogh Ferenc előtt mondta. Jánosiné uszításának eredményeként, több beszólás történt a serdülő csapat három, szemtanúk által azonosított, tagja részéről. 2005. szeptember 13.-i edzésen, Berkes Sándor azt kiabálta: „menjen el, aki kivan tiltva a pályáról”. 2005. szeptember 27.-i edzésen, Farkas Béla azt kiabálta: „takarodjon haza, aki kivan tiltva a pályáról”. Az edzés
12. oldal

folyamán még két másik beszólás is volt, Farkas Béla és Danyi András részéről. Idézem: „szopd le a gecimet Vili”, a másik pedig „köcsög pedofil, takarodj le a pályáról”. Kedves fiatalok, ugye? Az említett személyek mind betöltötték a 14.-ik életévüket, két-három évvel ezelőtt még velem fociztak, akkor sem voltak szende gyerekek, de az évek során ehhez még keménység is járult Többjüktől megkérdeztem: „érdem jár azért, hogy nekem beszóltok?” Azon a 2005. szeptember 27.-i edzésen, odamentem hozzájuk beszélgetni a beszólásaikról, és arról, hogy ki uszít ellenem. Az említett három serdülőn kívül, többen is Pannuska nénit, Jánosi Gyulánét nevezték meg. 2005. szeptember 28.-án bementem a polgármesteri hivatalba, a polgármesternek Dankó Istvánnak, az alpolgármester és a község egyik képviselője jelenlétében, elmondtam a pályán történteket. Azóta nem voltak beszólások. 2005. október 24.-én több gyerekkel a pályán fociztam, amikor megkérdeztem pálya mellett álló pár gyerektől (kb. 11. éves), nincs-e kedvük beállni, bár szégyenkezve, de végül is kimondták: „nincs, mert azt mondják, hogy maga pedofil, és kivan tiltva a pályáról”. Úgy látszik ennek soha nem lesz vége, köszönet az emberi aljasságnak.

Az okból, hogy megcáfoljam Jánosi Gyuláné kijelentését, hogy: „öt-hat gyereknél nincs több a vádlottal”, bizonyságul felsorolom, a szinte naponta velem focizó 14. éven aluli gyerekek neveit:
Suki Béla; Suki Ricsi; Krisztian Jocó; Krisztian Zsolt; Cserháti Roland, Cserháti Gergő; Holló Roland; Bagi Lajos; Kiss Gábor; Tési Zsolt; Gavaldik Zsolt; Borsos Tamás; Cibak Dávid; Ligetfalvi Mátyás, Vincze Norbi; Vincze Miklós; Vincze Gábor; Forgó Dani; Pálmai Gábor; Tóth László, és még sorolhatnám. Ez eddig húsz név, nem állítom, hogy ezek a gyerekek mind egy idő-ben jönnek a pályára, túl zsúfolt lenne, mert ehhez még hozzájön, a 14. életévüket betöltöttek.

Mindebből is látszik, hogy bármennyire próbálták egyesek bemocskolni a becsületemet, tönkre tenni a közösséggel fennálló kapcsolataimat, kudarcot vallottak. Nekem nincs miért szégyenkez-nem, de vannak olyanok akiknek van, és lesz még nekik több szégyellnivalójuk is a jövőben!

A mai dátum 2005. október 27., ma estére terveztem beadványom összefoglalójának megírását. Örömmel szerettem volna nyugtázni, hogy a 2005. szeptember 27.-i pályán történt beszólások óta, minden csendes volt, nem történtek újabbak beszólások, de a mai napon ez megint megtörtént. Délután 16:30. körül mentem ki a pályára, az alsós kezdő és az serdülő csapat edzése már folyamatban volt, két edző Gulyás István és Balogh Ferenc vezetésével. A ifi csapat edzése 17:00. órakor kezdődött, a pálya körüli bemelegítő futás közben, amikor már elhaladtak előttem úgy, hogy ne lássam az arcukat, tették a beszólásokat. Ezek a következők voltak: „buzi Vili”, ezt kórusban többször is mondták, ahogy távolodtak tőlem a kővetkezők hangzottak el: „szopd le a gecit Vili”; „aki ki van tiltva, húzzon el”. Volt több beszólás is, de a távolság és a gyerek zsivaj miatt nem hallottam. Három kört szaladtak, minden körnél tettek tiszteletlen megjegyzéseket. Ezek ugyanazok a 14. éven felüli fiatalok, akik nevét már a 11. oldal utolsó bekezdésben leírtam. A bemelegítő futás után kezdődött a foci edzés, a felállás közben, mialatt én a pálya szélén álltam, Danyi András és Farkas Béla is azt kiabálta: „buzik hagyják el a pályát”. Amit hiányolok, hogy amikor ilyesmik történnek, -nem beszélve a fenyegetésekről, és az ifi csapat edzője, Bakos László részéről ért fizikai támadásról,- nincs ott senki aki figyelmeztetné őket, vagy mondaná nekik: ha nem hagyják abba „letartóztatom!” Én ezt, mint azt az esetem is bizonyítja, semmiért, vagy jóval kevesebbért megkaptam! Elszomorító, hogy a 21.-dik században és „demokráciában”, még mindig vannak akik, erőből vagy pozícióból, „kiváltságosabbak” embertársaiknál.

Bizonyos jellemtelen személyek által, évekkel korábban ellenem indított, és még jelenleg is tartó rágalomhadjáratot, még jellemtelenebb személyek azt ügyesen kihasználva, helyrehozhatatlan kárt okoztak az életemben. Ezek nem fognak leállni maguktól, mert nem tudják elviselni, hogy nem fekszem le nekik, nem adom fel, nem futamodok meg. Eddig sem feküdtem le egyetlen politikai rendszernek, vagy negatív erkölcsi és társadalmi befolyásnak. Nem feküdtem le, és nem adtam fel
13. oldal

fizikai és pszichológiai kényszernek, sem a megyei fogdában, sem a BV-ben, és nem fogok lefeküdni az ellenem indított „boszorkányper” miatt sem! Én mindig az írott és íratlan törvények betartásával éltem, és intéztem dolgaimat, de nem esküdnék meg, hogy „nem vittem haza egy ceruzát, vagy gemkapcsot az irodából”. Uram bocsájts, ember vagyok én is, emberi hibákkal, gyengeségekkel és gyarlóságokkal, és van egy „másik arcom” is. Ennek ellenére, nyugodt a lelkiismeretem afelől, hogy közel nem olyan gonosz és képmutató, mint sokaknak azok közül, akikkel az utóbbi években dolgom akadt, vagy konfliktusba kerültem. Az Egyesült Államokban sokkal aktívabb, intenzívebb közösségi életet éltem anélkül, hogy az itthon megélt konfliktusok egy százaléka megtörtént volna, és itt nem 5. éves, hanem 32. éves időszakról beszélek. Az én életvitelem 57. éven keresztül jól szolgált engem, és azokat a közösségeket amikben eddig éltem, kivéve Jászladányt. Mint azt már többször is kijelentettem, olyan ez itt mintha egy másik bolygón élne az ember. Eddig tönkre tettek mindent, amit az évek során felépítettem, de nem adtam fel, a mai napig foglalkozok gyerekekkel, és reménykedek, valami pozitív csak ragad rájuk.

A mai dátum 2005. november 1. Mindenszentek, de Jászladányban van olyan személy, aki ezen a szent napon sem tudja visszatartani magát az ocsmánykodástól, ez a személy Jánosi Gyuláné. Délután 2. óra körül a focipályán egy pár gyerekkel, a kapu elé beadásokat és kapura rúgást gyakoroltuk, amikor Jánosiné az öltöző ajtóból azt kiabálta nekünk: (biztosan nekem szólt), „takarodjatok onnan, nem kell tönkre tenni a rácsot!”. A két kapu mögé előírás szerint épített biztonsági rácsról van szó, aminek a feladata a kapura lőtt „bombák” felfogása, megállítása. Ez a rács az amit Jánosiné szerint, a három hónap múlva 62.-ik életévét betöltő Vili bácsi és egy pár 10-12. éves gyerek, a kapura rúgásaival tönkre tud tenni. Jánosiné még azt is kiabálta: „megyek a rendőrségre szólni, neked (ez én vagyok) meg úgyis azt mondta a bíró, hogy lefog tartóztatni”. A mai napon még egy incidens történt ami lehetséges, hogy összefügg a délután Jánosinéval történtekkel, a szabadlábra helyezésem óta már több ilyen egybeesésre figyeltem fel. Este 19:10.-kor e beadvány írása közben, valamit nekidobtak az ablaknak, a keretet találhatta, mert az ütésből ítélve volt olyan erős, ha az üveget éri, azt biztosan betörte volna. A mozgásérzékelővel ellátott fényszóró bekapcsolt, háttal felém egy nagyobb gyereket láttam kerékpáron elhúzni. Az arcát nem láthattam, gyorsan kikerült a lámpa fényköréből, és így nem ismerhettem fel.

A mai dátum 2005. november 2., három gyerek azonosította a tegnap esti, ablakomat kővel megdobó személyt, a neve Farkas Roland, 14. év körüli általános iskola felső osztályosa. Talán még emlékeznek erre a névre, Farkas Roland focipályán történő kötözködő viselkedése miatt, a polgármester ajánlására kerestem fel először a Családsegítő Szolgálatot, 6.B.1164/2004/14. 48/4. Még nem jártam utána, de feltehető, hogy rokoni kapcsolatban van a már említett többször beszólóval, Farkas Bélával és Farkas Marcival, mindenesetre ismerik egymást, közös az iskola.

Befejezésül, kifogásaimat és sérelmeimet szeretném kinyilvánítani, „remélve”, hogy sem BTK-ba, sem valamilyen jogszabályba ütköző, vagy a bíróságot sértő cselekedetet nem követek el.

Kifogásolom: hogy a tanács elnöke nem támaszt igényt a tanúk által elmondottak részletezésére, pontosítására, szinte úgy érzem, hogy nem akarja zavarba hozni a „szegény” tanút. Amikor a sértett, vagy a tanú állít valamit, alapozza meg azt bizonyítható tényekkel, eseményekkel, konkrét nevekkel, legalább annyira, mint ahogy azt én teszem. Az igazmondásra való figyelmeztetés már akkor értelmét veszti, amikor a sértett, vagy a tanú állításai nincsenek következetesen számon- kérve. Joggal elvárható, mint az ellen indított eljárásban is, ahol a büntetési tétel ( az ügyész úr szerint) akár 15. évi elzárás is lehet, már a nyomozati szakban is, de a bíróságiban már megkövetelhetően agresszív törekvés legyen, az igazság kiderítésére, az „ártatlanság védelmére”. Hiányolom a tanúkhoz intézett intenzívebb, bírói és ügyészi kérdések, keresztkérdések feltételét. Elnézést ha olyan érzésem van, hogy pletykákra épített vádak alapján fognak ítélkezni felettem.

Kifogásolom: hogy korlátozva vagyok az általam szükségesnek tartott, tanúkhoz intézett kérdések, keresztkérdések feltételében, és a pontosításra való törekvéseimben. Az ügy hátterét és szereplőit, évekre visszamenőleg én ismerem, kétlem, hogy kompetenciám kétségbe vonható. Legyen az én hibám, ha kérdéseim nem kellően szolgálják a védelmemet, én magam is válaszokat keresek, amiket ha ezen az áron is, de megszeretnék kapni. Tanácsot, segítséget köszönettel fogadok, de kérdéseim indokolatlan korlátozása és megszakítása, nem jelent számomra segítséget.

Kifogásolom: hogy a tanú vallomására, valótlan (hazug) állításaira tett „Vádlott észrevétele”, az „ügy tárgyára” valamint a „sértettekre vonatkozóan” hivatkozva, az én „figyelmeztetésemet” eredményezte. Az eljárás kezdete óta korlátozva vagyok a szabad vélemény-nyilvánításban, és a konkrétumokra törekvő kérdéseim feltételében. Kényszerülve vagyok, hogy „beadványokban” írjam meg a történtek részleteit, fejezzem ki észrevételeimet, kifogásaimat és sérelmeimet, amit csak így tehetek akadályozás és megszakítás nélkül. Mivel a „nemi erkölcsi” ügyben tárgyi bizonyítékokról nem beszélhetünk, nem léteznek, egyedül szóbeli szemtanú nélküli állításokról van szó, és azon állítások, vádak tagadásáról. Tanút arra, hogy nem követtem el a vádban foglaltakat, nem tudok megnevezni, de nincs tanú arra sem, hogy elkövettem. Eljárásokban mint ez is, ítélkezni csakis személyiség, jellem és igazolható események, körülmények ismeretében lehet. Az én törekvésem, az ügyben szereplők szavahihetőségének megkérdőjelezése, ezt csakis a tanúra előre kidolgozott kérdéssor feltételével érhetem el. Kérem ennek a lehetőségét biztosítani.

Kifogásolom: hogy amikor a kirendelt védőm, az üggyel kapcsolatos inaktivitására hivatkozva, a védő esetleges felmentésének lehetőségét indítványoztam, a tanács elnöke: „ez nem kívánság műsor” megjegyzést tette. Az eljárás folyamán a megyei fogdában és a BV-ben, „jó emberek” ezt a megjegyzést számtalanszor vágták a képembe, mintha az én kívánságom lett volna az, hogy odakerüljek. Elnézést ha ilyen és hasonló megjegyzések, még mindig indulatokat ébresztenek bennem. Fogdai szinten talán még elfogadható, de bírósági szinten ez már csalódást okoz.

Sérelmezem: hogy a tanács elnöke, még ha indokkal is, a tanúk előtt olyan ingerült hangnemet használt velem szemben, amilyent én még gyerekkel, nemhogy egy felnőttel aki nálam is idősebb, sem használnék. Meggyőződésem, hogy az eljárás során ért megaláztatások, joghátrányok és szankciók ellenére „jól viselem magam”. Nem hiszem, hogy indokolt volt a tanú előtt „letartóztatással” fenyegetni engem, ami aztán alapot adott Jánosi Gyulánénak, a már említett újabb lejáratási hadjáratára.
Beadványom befejező szakaszához érve, utólagos elnézésüket kérem a „beadvány” terjedelme, és nem időben történő benyújtása miatt. A számítógépem még a múlt hónap elején elromlott, az addigi munkám elveszett, korlátozott hozzáféréssel, könyvtári és kölcsön gépen voltam kénytelen újraírni a beadványom nagyobb részét. Ismert anyagi nehézségeim miatt, csak az elmúlt hét végén sikerült, a számítógépemet újra üzembe helyezni.

Befejezésül a J.N.Sz. Megyei Bírósággal tudatom, hogy a 6.B.1164/2004. számú büntetőeljárással kapcsolatos teljes ügyiratot, beadványokat és levelezéseket is beleértve, CD lemezre rögzített formában, a következő fórumoknak postáztam:

Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa, Dr. Takács Albert.
Magyar Helsinki Bizottság, Dr. Győző Gábor.
Amerikai Egyesült Államok Külképviselete, Dávid Katalin.

Tisztelettel: _________________________________________
Holló Vilmos Ferenc

Jászladány, 2005. november 2.