Igazság Magyarhonban

Johannes: A bűn története

Honnan indult a szerzői jog?
2002. április 29. 17:38

A korábbiakban sok szó volt erről a tanulmányról, amely a Bűn története címmel jelent meg a Computer Panoráma magazinban, majd később sok-sok helyen. A témája azért érdekes a mostani világban, mert éppen azokat az elméleti alapokat feszegeti: Miért ember és kultúraellenesek a szerzői jogvesztők diktátumai és vajon miért nem képesek a nem konzumer-idióta társadalmakkal elfogadtatni azt. A tanulmány hosszú, ezért két részletben közöljük. De mondanivalója megszívlelhető. A legnagyobb baj a politikusok nem tudják, vagy valami - mondjuk anyagi érdekek - miatt nem akarják megérteni: kulturális holocaustban segédkeznek. A kultúra kiirtásában, tönkretételében.

A bűn elkövetésének alapvető feltétele a bűnös szándék. Ezt kell a jogrendszereknek bizonyítania, mert ellenkező esetben csak gondatlanságról beszélhetünk, ami jóval enyhébb kategória.(A szabálysértési és gondatlan alakzat hiányzik a magyar hackertörvényből, éppen úgy, mint a szerzői jogi törvényből. Ezért a törvény nem konform a nemzetközi gyakorlattal.) Egy számítógépes rendszerrel való visszaélés egy olyan alkalmazott részéről, aki kapott egy jelszót munkaadójától egy adatbázisban való hozzáféréshez, de nem kapott utasítást arra nézve, mit tehet és mit nem, nem tekinthető bűnösnek (szintén hiányzik a büntethetőséget kizáró vétlen elkövető alakzat...), ha belép az adatbázisba és esetleg ott kárt, kavarodást okoz. Maximálisan gondatlanul járt el, miként főnöke is vétkes abban, ha nem oktatta ki kellőképpen. Azonban, ha ezt a jelszót valaki ettől a kollégától ellopja, akkor megvan a szándékosság a jogosulatlan hozzáférésre.
Különbséget kell azonban tenni, mi a jog szerint etikátlan - de a jog betűjébe beleférő - és mi az illegális tevékenység, s a jogi válasznak, a megtorlásnak ezzel kell arányosnak lennie. VÁDEMELÉSNEK CSAK AKKOR SZABAD BEKÖVETKEZNIE, HA BEIGAZOLÓDOTT A BŰNÖS SZÁNDÉK.

Lukak, rések támadhatnak a biztonságtechnikai intézkedések hálójában. Például, ha egy telefonkártyát valaki primitív módszerrel, mondjuk egy érintkező leragasztásával módosít, a rendszer konstruktőrének lenne a feladata, hogy ezen kiskaput becsukja. Így az eképpen keletkező kárért felelősséggel tartozik, amit a szolgáltatáslopás okozott. Az egyéni elkövető éppen a kár kis mértéke miatt nem büntethető, hiszen a szándékosság és az egy-két impulzusnyi szolgáltatáslopás még a szabálysértési kritériumokat is alig meríti ki. (Ezzel ellentétben a magyar jogban itt számítógépes csalás szerepel, értékhatár nélkül, bűncselekményi alakzatban. Hol itt a nemzetközi konformitás?)

Sajnos az így adódott helyzetet egyre inkább dramatizálják is az egyes monopóliumok. Arra akarják kihasználni az egész szituációt, hogy a jogos felhasználók érdekeit is semmibe véve, maguk diktálhassák és alakíthassák a jogrendszert. Ilyenek a szoftverek másolási joga, a szoftverhasználati jog, a felhasználók megzsarolása másolásvédelmekkel, szoftverekbe beépített határidőkkel, úgynevezett bérleti joggal. Mindennek alakulása csakis azon múlik, hogy a felhasználók kisnyúlként viselkednek, vagy képesek olyan szervezetet létrehozni, amely egyenlő erejű félként tud bekapcsolódni abba a folyamatba, amit nemzeti és nemzetközi jogalkotásnak nevezünk. (Magyarországon itt győzött a szerzői jogilag informálatlan gombnyomogató honatyák butasága. A magyar jog kirívóan durva, semmibe veszi a felhasználói érdekeket. Ráadásul a hatóság is a szoftverforgalmazók érdekeit képviseli, rendelkezésükre bocsátva a rendőrséget és egyéb államhatalmi szervezetet.) Itt még egy probléma adott: a bírói kar, az ügyészi kar és a jogalkotók általában garantáltan nem értenek a számítástechnikához. Azt írják, kodifikálják, sőt mérlegelik, amit a szakértők mondanak. Ez a jog egyetlen olyan területe, ahol éppen a szakma kasztjellege miatt, egyelőre nem lehet független cégektől és érdekektől független vélemény.

Ehhez azután a számítástechnikai területen is bejöttek mindazok a kiegészítő argumentumok, amelyek a szabadalmi jogban már mindennaposak: titkosság, kizárólagosság, azonosság, reprodukálhatóság és a saját célra történő használat. (Szabadalom tárgya saját használatra, nem jövedelemszerző céllal reprodukálható. A szoftver a magyar jog szerint NEM, miként újabban a digitális DVD-másolást és egyes helyeken a digitális másolásvédett zenét is annak veszik. A rendőrség, a bíróság a jogvesztők nyomására fokozatosan terjeszti ki a törvény értelmezését.) Mindezeket a különböző jogrendszerek megspékelték nemzetbiztonsági megfontolásokkal. Ezzel kialakult az a vegyes mixtúra, amiből várhatóan az ezredév végéig letisztul a szerzői jog ezen új ága, ami már részben a maga önálló életét éli. (Nos nem tisztult le. Inkább egy szerzői jogi fasizmus kiinduló pontjává vált...)

A jogalkalmazó bíró ekkor kitaposott ösvény és szakmai hozzáértés hiányában áll és csak néz. Könnyű dolga van, ha a cselekmény anyagi információhordozó ellopásával valósul meg. Például kinyomtatott listákat, streamer-szalagokat léptettek olajra. De mit tegyen akkor, amikor az eredeti anyag ott is, itt is megvan, anyagi dolgok lopása nem történt meg??? Ezért merül fel a kérdés, milyen mértékben lehet ezeknek a nem anyagi információknak a jogosulatlan megszerzését fedni ezekkel a rendelkezésekkel? A legtöbb ország nem véletlenül nem alkalmazza a lopásra és sikkasztásra vonatkozó rendelkezéseket a titokban tartandó információk jogosulatlan megszerzőire. A jogosulatlan felhasználásra vonatkozó törvények azt igénylik - mint a bevezetőben emlegettük - hogy a vagyontárgyat elvigyék, elbirtokolják eredeti tulajdonosától.
Ez a korlátozás jogos is a világ fejlődésének szempontjából. Ugyanis a fejlődés megkívánja az információk szabad vagy korlátozottan szabad áramlását. Abban az esetben, ha ezeket drákói szigorral védenék az egyes jogrendszerek, a fejlődés teljesen megállna, mert mindenkinek mindent újra és újra ki kellene találnia, kutatnia. (Sajnos a világ mégis ebben az irányban halad.)

Az elmúlt években igen sok országban vita folyt arról: mire terjedhet ki a klasszikus szabadalmi jog, mi az, amit a szerzői jog szabályaival lehet védeni, és mi az, ami ezen túlnyúlik és alapjában új szabályozást igényel? Sajnos itt egy érdekes jogfejlődési iránnyal kell szembenéznünk, aminek csirái a magyar jogon belül is megtalálhatóak.
Klasszikus elv, hogy a bűnüldözésnek és az igazságszolgáltatásnak pártatlannak és minden céges érdeken felül állónak kell lennie. Ugyanakkor a bűnüldöző szakemberek, jogászok, ügyészek sem itthon, sem padig külföldön nem felkészültek ezen problémák kezelésére. Ilyenkor a tanácsadó-szakértői team-ek óhatatlanul a nagy vagy kis szoftverforgalmazó-fejlesztő cégek munkatársaiból kerülnek ki. Magyarországon is létezik egy tanácsadó testület a rendőrség mellett, melyben a nagy szoftveres cégek emberei találhatóak meg és témája a számítógépes bűnözés. Nos, ezen testületek gondolkodásában, még a legnagyobb jószándék mellett is, elsősorban a céges korporatív szellem, a saját érdekek védelme érvényesül, és csak másodsorban az, ami az igazságszolgáltatás alapvető feladata lenne, és amit a bekötött szemű Justitia képvisel.

A jelenség nem új, csak napjainkra válik igencsak szembeszökővé. Már korábban a távközlés területén volt az USA-ban hasonló helyzet, amikor bírósági perekben a távközlési vállalatoknál vastagon érdekelt szakemberek voltak a törvényszéki szakértők, bírósági konzultánsok. Ezért ott napjainkra egy független testület: az FCC jött létre, hasonlóképpen Angliában is. Érdekes módon ez mindjárt magával vonta a távközlési monopóliumok törvénykezésen alapuló szétverését, fellazítását. Európa sajnos ugyanezt az utat az első betűtől az utolsóig kénytelen végigjárni. Magyarországon, Németországban a helyzet a korai amerikai állapotokat tükrözi.

Az új törvények igyekeznek kriminalizálni - éppen a konszernek nyomására - a szerzői jogi termékekkel való - úgymond - jogosulatlan cselekményeket. Itt mindenképpen a jogi oldal tiltakozásával lehet számolni, ezért elsősorban a polgári jogon keresztül igyekeznek ilyen szabályozást kiharcolni. Különösképpen veszélyes, hogy a magán célra, nem haszonszerzés céljából történő másolást is igyekeznek megakadályozni, szankcionálni. Ez pedig az analóg jogterületeken - videó, hangzó anyagok, könyvek, újságcikkek, hírügynökségi anyagok stb. - természetes és megszokott dolog, amit a jog is engedélyez a civilizált országokban. Ott ugyanis korábban tudomásul vették, hogy az írott és hangzó anyag, majd később a kép is az emberiség kollektív memóriája és a kereskedelmi vonatkozásai mellett az idő előrehaladtával megőrzését és hozzáférhetőségét kell biztosítani. E célt szolgálja a szerzői jogi védettség korábban már emlegetett időhöz kötöttsége. A számítógép programok esetében ez az idő azonban hihetetlenül hosszú, nem mérhető a rendszer technikai élettartamához.

Az egyes országokban azonban a jelen törvénykezéssel kapcsolatos szankciók igencsak különböznek. Az USA, Kanada, Olaszország ilyenkor kártérítési igényt és a jogsértő tevékenység megszüntetését, a jogsértő termék elkobzását illetve megsemmisítését alkalmazza szankcióként. E tárgyban a holland, finn, német, japán és svéd szabályozás már büntetőjogi klauzulákat alkalmaz. Ezen eljárások azonban csak ritkán működnek, hiszen botrány csak ritkán van, mert egy ilyen eljárás lefolytatásához szükséges bizonyítási eljárás majdnem olyan komoly apparátust igényel, mint amilyet egy-egy új chip kifejlesztése. Hiszen ki kell tokozni, vissza kell fejteni az inkriminált struktúrát, majd bizonyítani kell az eredetivel való azonosságát, illetve részbeni azonosságát. Nem véletlen, hogy a perek nagy részében az Intel perli X vagy Y utángyártót, hiszen ő rendelkezik azzal a tőkével, ami kell arra, hogy a konkurrens termékeket folyamatosan figyelje és visszafejtse.
Mint egy német jogász fogalmazott e tárgyban: A jog kicsúszik az igazságszolgáltatók és a rendőri szervek hatóköréből, és előbb-utóbb high-tech ügyekben csak sima végrehajtókká válnak, sőt egyes cégek leszámolásának eszközeivé. (Na, ez van most...)

Mint látható, a Computer Privacy egy igencsak új polgári jogi követeléssé kezd válni a fejlett országokban. Az embereknek meg kell adni a magánélethez való jogot éppen úgy, mint a gépnek tartalmához való jogot. Nagy a kísértés, hogy visszaéljenek a forgalmazók a lehetőségekkel. Az Egyesült Államokban, Németországban kezdenek megjelenni olyan címkék, ahol a felirat azt kérdezi: "Lehet hogy az Ön gyermeke bűnöző?" Ugyanis az első rendőri fellépések célpontjai Németországban iskolai játékklubok, BBS-rendszerek voltak. Az első eljárások pedig játékprogramokat másoló diákok ellen folytak, hiszen ott nem kellett komoly ellenállással számolni a megtámadottak részéről.

A hatás az ellenkezőjére vált, és egyre kevésbé folytatnak az állampolgárok ott jogkövető magatartást ezen a téren, minden egyéb híreszteléssel ellentétben. Ott is azonban a nagy cápák, akik valóban illegális programterjesztésből élnek, ha nem is vígan, de élik világukat.
Itt szeretnénk eloszlatni két tévhitet: az egyik, hogy Magyarországon nem rosszabb a helyzet, de nem is jobb mint Ausztriában vagy Németországban a programok forgalmában. Az viszont már más kérdés, hogy Magyarországon az USA programverziókat és nem a sokszor butított vagy másolásvédett európai verziót keresik, ami eredeti szoftver, csak éppen a kibocsátott nem mindig ismeri el jogos példánynak. A másik, hogy Magyarországon szívesebben használnak angol-amerikai verziót, mint magyar nyelvűt, míg német nyelvterületen szinte kizárólag csak német parancsnyelvű szoftvereket lehet vásárolni. A másik probléma szintén német tapasztalat, hogy a valós helyzet eltúlzása megfelelő polgári jogi mozgalmak hiányában főként nagy cégek érdeke.

Védett számítógépi program jogosulatlan használata
Egy számítógépi program jogosulatlan használata, amelyet a törvény véd, és amelyet jog nélkül lemásoltak vagy abból a célból használják, hogy jogtalan gazdasági hasznot szerezzen valaki magának vagy másik személynek vagy a jog birtokosainak.
Mint láthatóak, ezen ajánlások nagy része létkérdés egy ipari informatikai társadalom számára. Ugyanakkor látszik az állampolgári polgári jogi kontroll teljes hiánya, amely nagyon sok emberi, etikai, gazdasági problémát fog okozni az informatikai társadalmak számára. Ezen törvényeket a nyugati országokban emberi tragédiák, az emberi igazságérzettel ellenkező bírósági ítéletek sora kíséri. (NÁLUNK IS!!!!!) Ugyanakkor a polgári jogi mozgalmak képtelenek még - az USA kivételével - felfogni az egyes polgárokra, a Privacy-ra leselkedő veszélyeket, az államrezon fokozódó túlhatalmát, amit cégek érdekei motiválnak sok esetben. (Az USA-ban a terrorizmus elleni harc ürügyén a polgári jogi szervezetek száját hatalmi szóval befogták.)
Ugyanakkor az ENSZ is megpróbált valamiféle jogi zsinórmértéket állítani ezen a téren. Ezért a nyolcadik kubai kongresszusán 1990-ben Kubában, majd később is foglalkozott ezzel a kérdéssel. A Bűnözésmegelőzésről és az Elkövetőkkel való Bánásmódról Szóló VIII. ENSZ kongresszus határozata ezt részben pontosítja.

A nyomozásért, az igazságszolgáltatásért felelős bírák, nyomozók, és ügyészek, (és a védőügyvédek???) megfelelő kiképzését az ehhez szükséges intézkedések meghozatalát. (Magyarországon ez részben megtörtént. Az a fél képezte ki jórészt, aki jogilag is érdekelt az eljárásokban, és anyagilag is támogatja szerződéses alapon az eljáró erőszakszervezeteket. Justitia szeméről ennek kapcsán bizony lecsúszik a pártatlanságot jelentő kendő. Lát és szégyenkezik.)

Nyom nélkül? Hol a bizonyíték?

A számítástechnika igen sok specifikus eljárásjogi és nyomozástechnikai problémát vet fel. Mindezek azonban nem vizsgálhatóak a nélkül, hogy ne vizsgálnánk az ezzel a hatóság illetve a feljelentő részéről a vád javára történő visszaélés lehetőségét. Ugyanis a számítástechnika csábítása nem csak a hagyományos értelemben vett bűnözőket vonzza. Vonzza a programok kereskedőit, akik a kriminalizálás révén kényszeríteni szeretnék a felhasználót szükségletein túlmutató vásárlásra, túlköltekezésre.
(Tőlem került át a mindennapok használatába a police aided sales - PAS, azaz rendőrileg segített eladás -, illetve Dr Simai Endre számítástechnikai újságírótól a LAS - azaz a Lawyer aided sales , magyarul ügyvédekkel segített eladás - gúnyos, de igaz definíciója.)
Mi tarthatja vissza a hatalmat vagy pedig egyes cégeket, hogy a számukra kellemetlenné vált személyektől cégektől egy számítógépes eszközökkel elkövetett bűncselekmény kreálása révén szabaduljanak meg? A magyar gazdaságban már vannak jelek, hogy ezen negatív irányzatok igencsak hamar elsődlegessé válnak a valódi számítógépes bűncselekmények felett. A konkurrenciaharc és a hatalmi harc eszközévé züllesztik le a jogot, amellett, hogy a felhasználókat szükségleten felüli vásárlásokra és magánéletük feladására kényszerítik. Ugyanakkor a magyar gazdaságban e miatt újra beállt a csengőfrász állapota.

A jog fejlődésnek azonban valamiképpen követnie kell a technikai fejlődést. Ugyanis egyre több esetben a számítástechnikai bizonyítás az egyetlen, amely rendelkezésre áll. A mikrofilm helyét kezdi átvenni a papírmentes iroda (tévedtem, ismét működik a papír), ahol a CD-ROM-ra rögzített dokumentum. Ilyenkor egyre inkább az eredeti tárolása helyett annak megsemmisítése kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre több dokumentum kizárólag gépben létezik és képződik, meg akkor is, ha esetleg a végén ott a kibocsátó hagyományos aláírása - ami szintén fotóról került oda.
Így a számítástechnikai eljárásjogban alkalmazott kényszerintézkedések nagy része éppen a hagyományos jogban ellentétes szerepet kaphat, ugyanis ahelyett, hogy a vádlott bűnösségének bizonyítására szolgálhatna, éppenséggel ellentétesen, lehetőséget ad arra, hogy egyik oldalon a vádlott terhére róható dolgokat viszonylag kényelmesen, kívánság szerint gyarapíthassák, másik oldalon pedig komoly emberi jogi aggodalomra ad okot. Ugyanakkor ez a lehetőség - amennyiben az emberi jogok tiszteletben tartásával konform jogrendszerekkel van dolgunk - a vádlott számára is megfelelő jogilag és számítástechnikailag képzett védelem és bíróság esetén megadhatja a védekezés lehetőségét. (Ez nálunk a Holdban...)
Itt a jog története során először állunk szemben egy olyan kihívással, hogy bizonyos dolgokat HINNI kell. Vagy HINNI kell a vádlottnak, hogy nem bűnös, vagy HINNI kell a vádlónak, hogy a terhelt elkövette a terhére rótt cselekményt. Ugyanis a számítástechnikai eszközökkel tárolt dokumentumok az elsők a világ történelme során, amelyeknél a bennük kellő szakértelemmel végzett változtatások utólag soha és semmilyen eszközzel nem bizonyíthatók a bizonyítás klasszikus jogi értelmében.

Az eljárásjogi szakértők tudják, hogy a nyomozati cselekmény során a bizonyítékokat keresési (például házkutatás, könyvvizsgálat, vagyonleltár) illetve megszerzési cselekményekkel (foglalás, hatósági zár alá történő helyezés) lehet begyűjteni. Ugyanakkor ezen megszerzési jogosítványok problémát okozhatnak abban az esetben, ha a szükséges bizonyítékot nem tároljak hagyományos adathordozón, azaz papíron vagy újabban mikrofilmen.
A klasszikus kérdésre: kinek áll érdekében még viszonylag könnyen tudunk válaszolni, de az ezzel kapcsolt kérdésekre többnyire már kevésbé. Kellő szakértelemmel egy dokumentumban olyan változtatások eszközölhetőek, amik utólag már ne igazolhatóak. Vagy akár csak azt a kérdést tesszük fel: ki vette fel a nevezett adatokat vagy programokat egy többször írható-olvasható adathordozóra, például mágneslemezre, akkor már megáll a tudomány. És a bíróságoknak a kétes illetve bizonytalan bizonyítékokat éppen az emberi jogi aspektusok miatt mindig a vádlott javára kell(ene) mérlegelniük. (A magyar szerzői jogvesztői szoftverperek alapján nem így tetszik a helyzet. Hiszen hisznek a rendőrségnek és az eljárás kimenetelében, de leginkább a magas szakértői díjban érintett szakértőknek. Nem vizsgáljak a hátteret, de nem is értenek hozzá.)

Ezen esetekben az ENSZ dokumentumot készítő jogászcsoport felvet egy nagyon érdekes kérdést: A puszta adatok vagy az információ, a megszerzés szempontjából tekinthető e hagyományos értelemben tárgynak? Ugyanez igaz - és ezzel a problémával már a magyar rendőrségnek és ügyészségnek is szembe kell néznie, amikor a szoftverjog területén tesz lépéseket - hogy a minimum kényszerítés (azaz kényszerítő eszközöket csak és kizárólagosan az eljárás szempontjából a legnélkülönözhetetlenebb mértékben alkalmaznak) és az arányosság elve (mely szerint a kényszerintézkedéssel okozott hátránynak összemérhetőnek kell lenni, éspedig jelentősen kisebbnek, mint maga a bűncselekmény által okozott kár) jogellenessé és az emberi jogokkal ellentétessé teszik a adathordozók illetve számítógépes installációk megszerzését, egy bizonyíték megszerzése céljából.

**************************

Karácsony József igazságügyi informatikai szakértő,
alapeljárás folyamán tett vallomása